Bemutatkozó:

Sziasztok, mi vagyunk a Nomen Est Omen csapat! Csapatunk a Pollack Mihály Szakképző Iskolában és az Angszter József Szakközépiskolában járó diákokból alakult az Online Demokrácia Activity nevű versenyre (erről részletesebben a www.teddoda.hu versenyen olvashattok).  Csapatunk tagjai: Molnár Kitti, Törköly Vivien, Pécsi Szabolcs, Várfalvi Tamás és Véber Roland, a csapat mentora: Szabó András, a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának Phd. Hallgatója. Az Online Demokrácia Atcitivity verseny lényege, hogy a versenybe jelentkező csapatok kéthetente meghatározott feladatokat kapnak, melyeket határidőre teljesíteniük kell. A feladatok a olyan gyakorlati kihívásokat tartalmaznak, mellyel a közösség szolgálatába is tud állni a csapat.

A mostani feladatunk az, hogy egy téma kapcsán, amivel már korábban foglalkoztunk, bizonyos szintű médiavisszhangot keltsünk, és értekezzünk róla egy helyi újságban, rádióban vagy online oldalon. Erre a célra a bama.hu oldalát választottuk. A témánk pedig az önkéntesség, azon belül is a fogyatékos gyermekek gondozása. Csapatunk mentorának, Szabó Andrásnak ebben nagy tapasztalata van, tekintettel arra, hogy két és fél éven keresztül dolgozott önkéntesként az Életminőség Fejlesztő Szolgáltatások Intézményében Pécsett. Az ő tapasztalatait is összefoglalva szólunk a mellett, miért érdemes az önkéntes munkának ezen területét választani.

Társadalmi interakció:

Amikor a mai társadalom tagjai fogyatékos emberekkel kerülnek kapcsolatban, mindig van bennük egyfajta bizonytalanság, tanácstalanság, rosszabb esetben szorongás, félelem. És ez nem csak munkakapcsolat, hanem már a közvetlen kapcsolat esetén fennáll. Talán sokan emlékeznek még arra az ominózus, a médiában is megjelenő videora, ahol a szilvásváradi képviselőtestület tagjai egy fogyatékosokkal foglalkozó intézmény településen történő megnyitása kapcsán vitatkoznak. A néhány perces video sajnos igen komolyan tükrözi a téma kapcsán kialakult társadalmi ellenérzést. Pedig ezen félelmek döntő többsége sztereotípiák és az ismeretek hiánya révén alakult ki. Hajlamosak vagyunk kívülállóként tekinteni rájuk, holott, ha megismerjük őket, rájövünk, hogy ők is emberek, a maguk vágyaival és érzéseivel, és bizony nagyon sokban hasonlítanak ránk. S negatív társadalmi megítéléshez az is hozzájárul, hogy sajnálatos módon azon rendezvények aminek a fogyatékosság áll a középpontjában (pl. tolerancia-napok), néhány országos média által felkapott programot leszámítva, nem túl látogatottak, így viszont olyan csoport kerül kvázi a társadalmon kívülre, akik ezért a legkevésbé sem felelősek.

De térjünk vissza magára az önkéntes munkára. Ha valaki fogyatékos gyerekekkel kezd el dolgozni, szükségszerűen megjelenik nála a kezdeti bizonytalanság, hiszen ismeretlen közegbe kerül. Ezzel nincs semmi baj, az ott lévő nevelők, munkatársak sokat segíthetnek abba, hogy ezen félelmeket leküzdjék. Hanem az idők során minden változik. Kezdetben valószínűleg csak 1-2 gyerekkel fog az önkéntes kialakítani egy kissé közvetlenebb kapcsolatot, majd csoportos tevékenységeken keresztül más, zárkózottabb gyerekekkel is kapcsolatban kerülnek, ezzel párhuzamosan pedig az önkéntes is egyre inkább megismeri ennek a tevékenységnek az örömeit, az ő gátlásai is lassacskán feloldódnak. Ebből pedig hosszú távon kialakulhat egy nagyon komoly kötelék az önkéntesek és az intézmény között.

Mi a titok? Van egyáltalán titok?

Mi lehet a kulcs, hogy egy ilyen nehéz önkéntes munkát eredményesen tudjunk teljesíteni?  Talán meglepőnek tűnik, de valójában semmivel sem több, mint ami egy intelligens, toleráns embertől elvárható. Nem kell sem szakértelem, sem a szociális munka iránti élethosszig tartó elkötelezettség, de még csak gyermekgondozási alapismeret sem. A legfontosabb talán az elfogadás, a megértés. Ezeknek a gyerekeknek a sorsa sajnálatos, de a sajnálattal mégsem tudunk nekik segíteni. Nekik is megvan a saját egyéni fejlődési ütemük, tempójuk, aminek megfelelően kell őket nevelni és segíteni nekik, amiben csak lehet. Közben meg kell ismerni őket és hagyni, hogy ők is megismerjenek minket. Minden ember, minden tapasztalat, minden impulzus számukra egy kapcsolat a külvilággal és minden ilyen hozzátesz valamit a fejlődésükhöz. A legtöbbet azzal tud az ember segíteni, ha önmagát adja. Aki meg akarja váltani a világot, annak biztosan nem fog sikerülni, aki csak a kereteken belül próbál segíteni, az viszont lehetséges, hogy nem várt eredményeket fog elérni.

Konklúzió:

Egy ilyen tevékenységnek számos haszna van a jövőben nézve, mindkét fél részére. A gyerekek esetén ezt nem kell magyarázni: Ők egy, a társadalommal és az emberekkel kapcsolatba szinte sosem kerülő réteg, akikről sokan egyszerűen nem vesznek tudomást. Ebből kifolyólag minden ember jelenléte, segítsége egyfajta pozitív impulzus számukra, ami az önbizalmukat, jókedvüket növeli, minden emberben látnak egyfajta mintát, egyfajta példát, így nagyon sokat segít a fejlődésükben, személyiségük kialakulásában más emberek jelenléte.

De az önkénteseknek is nagyon hasznos tapasztalatot jelent ez a munka. Őszintén remélem, hogy senki nem kerül olyan helyzetbe, hogy értelmi fogyatékos gyermeke születik, és ebből kifolyólag közvetlenül kell majd hasznosítani az ott szerzett ismeretek. Viszont a feladatok egy jelentős része olyan, amire egy újszülött gyereknél, csecsemőnél is szükség lehet (öltöztetés, etetés, tisztába tétel, nevelés), ezért, mint leendő szülők is számos hasznos tapasztalatot szerezhetnek azt önkéntesek. Ezen túlmenően az ember megértése problémamegoldó képessége is sokat tud fejlődni, valamint számos negatív sztereotípia, ami a fogyatékosokkal kapcsolatban kering a világban, megdől a szemükben. Már csak ezen okok miatt is érdemes ezzel a társadalmi réteggel is felvenni a kapcsolatot.

Szóval mindenkit csak bátorítani tudunk, keresse meg a környékén lévő fogyatékosok gondozásával foglalkozó intézményeket és vállaljon önkéntes tevékenységet (az 50 órás közösségi szolgálat keretein belül ezt is el lehet fogadtatni). Különösen kérjük erre fiú, illetve férfi társainkat! Bár tipikusan női foglalkozásnak tartják sokan a gondozási munkákat, valójában viszont a gyerekek megfelelő fejlődésükhöz  elengedhetetlenül fontos, hogy férfiak is legyenek velük, mintegy másfajta példát nyújtva nekik ezáltal. Hiszen ahogy egy családban is fontos, hogy megfelelő női és férfi példa ott legyen a gyermek előtt, úgy a nevelőtevékenységek során is ez egy fontos szempont. Ehhez képest a dolgozók között a női alkalmazottak jelentős mértékben felülreprezentáltak, így minden egyes fiú önkéntes egy komoly hiánypótló szerepet tölt be.

Szóval Uraim (és persze Hölgyeim), remélem sikerült néhány embert közületek meggyőzni, hogy vállaljon önkéntes munkát ebben a nem túl ismert, de megismerésre érdemes közegben.

Üdvözlettel:

A Nomen Est Omen Csapat

A lányt, akivel az interjút készítettük, Harmat Gabriellának hívják, joghallgató, ezzel párhuzamosan két munkahelyen is dolgozik. Korábban számos kari szervezet munkáját segítettet Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán, ezek közül az ELSA volt a legjelentősebb, de néhány programban a Fiatal Értelmiségi Klub munkájában is segítséget nyújtott. Nagyon kedves, pozitív személyiség, mindenkivel szemben nagyon kedvesen viselkedik, senkihez sem áll hozzá negatívan, és mindenkihez van néhány pozitív szava, mindemellett nagyon jó motivátor, és a kommunikációs képességei is kiválóak.

Komoly tevékenységei közül azonban kiemelkedik az, amit az önkéntesség népszerűsítésében tett. Egyik egyetemi oktató, név szerint a Szociális és Családjogi Csoport vezetője indított az egyetemen belül egy csoportot „Diákok a gyermekekért” címen, amely program keretein belül hallgatók szociálisan, illetőleg egészségügyi szempontból hátrányos helyzetű gyerekek mellett dolgozhatnak önkéntesként. Ezt természetesen egy hosszabb előkészítő munka előzte meg, a hallgatók pedig heti rendszerességgel gyűltek össze, hogy a felmerülő kérdésekre, problémákra közösen keressenek választ.

Ami Gabriella szerepét illeti, hogy nagyon sok személyt győzött meg arról, hogy ebben a programban részt vegyen. Ezeket az ismerőseit, illetőleg általa alkalmasnak vélt személyeket egy csoportba gyűjtötte, és már a szeminárium megindítását megelőző félévben is végeztek önkéntes munkát a Pécsi Gyermekotthonban. Gabinak szívügye volt ez a tevékenység, mindenkinek segített, aki segítségre szorult, miközben ezzel párhuzamosan ő maga is végzett önkéntes munkát. Amikor pedig már 3 csoportban (Pécsi Gyermekotthon, Mosolygó Kórház Alapítvány, Életminőség-Fejlesztő Szolgáltatások Intézménye) dolgoztak az önkéntesek, legalább látogatást szintjén mindhárom helyszínt megtekintette és meghallgatta a gyermekotthonon kívül tevékenykedő önkénteseket is. A feladat nehézségét csak fokozza, hogy aezen tevékenységek semmilyen kapcsolatban nem állnak a jogi munkával, szakmai tapasztalatszerzésre nem alkalmas, szakmai gyakorlatnak egyetemen belül nem fogadják el, így, aki ezt vállalja az tényleg lelkiismeretből, illetőleg élettapasztalat-szerzésből végzi ezt a munkát.
Tevékenysége központjában olyan intézmények állnak, amelyek a mai társadalomban háttérben szorultak. Szerencsére ma a gyerekek többsége nem szenved súlyos, gyógyíthatatlan betegségben, és a családjával, vagy legalábbis valamelyik családtagjával együtt él, nem szorul állami gondozásra. Emiatt azonban hajlamosak vagyunk arra, hogy tudomást sem veszünk azokról, akik a szüleiket már gyermekkorukban elvesztették, vagy súlyos betegségben szenvednek, esetleg maradandó fogyatékossággal születtek. A társadalom, ha materiális értelemben nem is, de szociális szempontból kirekeszti ezeket a gyermekeket. Gabriella tevékenysége ezért tekinthető fontosnak. Azok, akik ebből az önkéntes tevékenységből kivették a részüket, elmondható, hogy egy életre megtanulták, hogy ilyen emberek is léteznek a világon, megtanulták elfogadni olyannak, amilyenek, megtanultak szót érteni velük, és tudtak nekik valamilyen szinten segítséget nyújtani. Ők valószínűleg soha többé nem feledkeznek meg arról, hogy milyen sanyarú sorsú gyermekek is élnek ebben a világban és van arra is esély, hogy a jövőben, akár önkéntesként, akár rendes 8 órás állás keretein belül, azon fognak dolgozni, hogy ezen gyermeke élete valamivel jobb legyen.

Természetesen nem csak az önkénteseknek hasznos ez a tevékenység. Főleg a gyermekotthonokban élők kapcsán jellemző a kirekesztés,a negatív kritika, leírják őket, hogy belőlük sosem lehet egy tisztes, jól szituált ember, mert olyan környezetben élnek, ahonnan semmi esély nincsen a felkapaszkodásra. Ez azonban nem igaz, pusztán a sztereotípiák mondatják el az emberekkel. Ha egy joghallgató elmagyarázza neki, hogy ez nem igaz, lettek már jogászok állami gondozott gyermekekből, esetleg segít neki abban, hogy a lehetőségeiről tájékoztatja. Ezzel valóban segíthet abban, hogy egy árva gyermek hasznos tagja legyen a társadalomnak.
A súlyos beteg és fogyatékos gyerekek helyzete kicsit más, de sok szempontból hasonló. Ők is társadalomból kirekesztett réteg, akikről sokan egyszerűen nem vesznek tudomást. Pedig a gyerekkórházakban lévő gyerekek nagyon magányosak, minden ember jelenléte, segítsége egyfajta pozitív impulzus számukra, ami az önbizalmukat, jókedvüket növeli. Ugyanez igaz a fogyatékos gyerekekre, akik minden emberben látnak egyfajta mintát, egyfajta példát. Nagyon sokat segít a fejlődésükben más emberek jelenléte.

Mindezek miatt mindenkit nagyon tisztelünk, aki vállalta, hogy ezeken a helyeken, ahol az élet nem leányálom, vállalta az önkéntes munkát, de főleg Gabit, aki e mellett óriási szervezési és más feladatokat vett a hátára, és nem omlott össze a súlyuk alatt.

Gabi, és mi magunk is azon a véleményen vagyunk hogy az emberi segítőkészség, az önzetlenség, és az hogy környezetünkben minél több segítséget nyújtsunk embertársainknak segíthet, hogy apránként egy jobb világot teremtsünk, hiszen képzeljük csak el, hogyha mindenki így gondolkozna?! Pontosan ezért választottuk Gabit, aki példás magatartásával,hihetetlen energiával, és önzetlenséggel végzi munkáit minden más teendője mellett.

Számos különböző lehetőség áll az ember rendelkezésére, ha valami módon akár a saját környezete, akár egy, a városában lévő közösség javára szeretne valamilyen munkát végezni, vagy más módon segítséget nyújtani nekik. Ezek mindegyike értéket teremt és ebből a szempontból a segítségnyújtást mérték szerint kategorizálni teljesen értelmetlen és felesleges. Magunk részéről azonban úgy gondoljuk, hogy amikor közvetlenül nyújtunk segítséget egy hátrányos helyzetű közösségnek, az talán az egyik leghálásabb feladat tevékenység, amit végezni lehet, és ahol az ember sokszor a legközvetlenebbül kap visszajelzést tevékenységének értékére vonatkozóan. Ebből kifolyólag a beteg/fogyatékos/állami gondozásban lévő gyerekeknek való segítségnyújtás egy nagyon szép munka, amit egy közösség javára lehet tenni.

Harmat Gabriella is ebben a körben tevékenykedik. Bár jelenleg inkább egyéni, semmint szervezői szinten, ugyanakkor annak a lehetősége, hogy egy kb. 20 fős csoport ismételten összeálljon segítségnyújtás céljából, akár középiskolások között is, egyáltalán nem reménytelen vállalkozás, ha megvan a megfelelő számú önkéntes diák. Az ő összegyűjtésük kérdőívek segítségével, írásbeli tájékoztatókkal, felhívásokkal, illetve barátokon keresztül történő megszólítással lehetséges. Ezt azonban csak és kizárólag szervezett keretek között lehet megoldani, komoly előzetes felkészüléssel. Miután megvannak a megfelelő önkéntesek, el kell dönteni, hogy milyen intézményben szeretnének segítséget nyújtani. A Gabriella által említett programban három intézmény is szerepelt: A Pécsi Gyermekotthon, a Mosolygó Kórház Alapítvány, valamint az Életminőség-Fejlesztő Szolgáltatások Intézménye. Mivel az egyes intézményeknek más és más a funkciója, indokolt mindegyikről kicsit külön is értekezni.

Egy gyermekotthonban lévő tevékenység talán a legtesthezállóbb a korosztályunknak, hiszen hasonló korú, értelmes gyerekekkel kell foglalkozniuk. Ugyanakkor pont emiatt nagyon veszélyes is. A jól nevelt, jó tanuló, kommunikatív, kedélyes középiskolások ugyan lehetnek jó példaképek a gyermekotthonban lévők számára, segíthetnek az ottaniaknak, ugyanakkor elképzelhető, hogy a gyermekotthon-beliek nem vágynak az ő társaságukra, vagy legalábbis nem akarnak velük tanulni. De annak a veszélye is fennálló, hogy a hasonló korú gyerekek és önkéntesek között konfliktushelyzet alakul ki, vagy akár épp ellenkezőleg, érzelmileg kezdenek el vonzódni egymáshoz. Bármelyik ilyen esemény a program folytatását veszélyezteti. Ezért kulcskérdés, hogy mielőtt ténylegesen, a gyakorlatban önkéntes munkát végezne bárki, az előtt az otthon szakembereitől egy átfogó, teljes körű, hosszú ideig tartó felkészítőn vegyen részt, amely általános elméleti ismereteket és a gyerekekről, akikkel találkoznak, is részletes beszámolót tartalmazzon és amennyire lehet, felkészítse őket a találkozásra. Ennek ellenére mégis óriási segítséget jelenthetnek az önkéntesek, hiszen nem ritkaság, hogy a gyerekek jobban hallgatnak a saját társaikra, mint a felnőtt nevelőkre.

Az Életminőség Fejlesztő Szolgáltatások Intézményében fogyatékos gyerekek ellátásával foglalkoznak, ahol szintén sokat lehetnek a fiatalok a nevelők segítségére. Csapatunk mentora, Szabó András is végzett itt önkéntes munkát, így személyesen is sokat tud mondani az itteni tevékenységről (ezt egy blogbejegyzés formájában meg is teszi). Az itteni tevékenység, és az ebből felmerülő problémák, amikre fel kell készülni, jelentősen eltérnek attól, amivel gyermekotthonban találkozhatunk. Több a mechanikusabb gondozásos feladat (etetés, játék, esetleg pelenkázás), ezeket az ember akár 1-2 nap alatt elsajátíthatja. Nem kell

Attól tartani, hogy az önkéntes nemkívánatos személy lesz ott, ahogy a konfliktushelyzetektől, túlzott érzelmi kötődéstől sem. Az ottani gyermekek pedig apró segítségért nagyon hálásak lesznek. A nevelőkkel összedolgozva pedig hosszas előkészítő folyamat nélkül megtanulható, hogyan kell bánni egyes gyerekekkel. A feladat neheze itt inkább az önkéntes pszichikumában játszódik le. Mennyire tudja feldolgozni, hogy olyan 6-20 éves emberek veszik közül, akik fejlettségi szintje legfeljebb egy óvodáséval ér fel, vagy adott esetben teljesen mozgás- és beszédképtelen? Képes-e elviselni a vér látványát? Meg tudja-e érteni, hogy egy gyermek (autista) esetleges távolságtartása nem ellene irányul, hanem a másik fél fogyatékosságából adódik? Persze, aki nem érzi biztosnak a választ ezekre a kérdésekre, az is nyugodtan kipróbálhatja magát ezen a helyen, elképzelhető, hogy hozzászokik. Ezenkívül itt az önkéntesek számos olyan ismeretet elsajátíthatnak, ami később, szülőként is hasznos lehet nekik. Ami még itt problémát jelenthet, hogy mivel a Fejlesztők nappali ellátást biztosítanak, tehát a délelőtti önkéntes tevékenység a tényleges segítségnyújtás, ami iskolaidőben lehetetlenség, tehát nyári szünetre kell szervezni a tevékenységet.

A Gyermekkórházi munka nagyban hasonlít a Fejlesztőre, ugyanis kórházba kényszerült, beteg gyermekekről kell gondoskodni, igaz, inkább egyfajta lelki segítségnyújtást, jókedvet kell biztosítani nekik. Körülbelül ugyanazok a problémák merülnek fel, mint az előző bekezdésben említettek, azzal a különbséggel, hogy itt a délutáni tevékenység iskolaidőben megoldhatóbb, így a folyamatos, közvetlen segítségnyújtás is.

Mindhárom esetben a legfontosabb, hogy aki vállal egy közösségi tevékenységet, ami ennyire személyes azt folyamatosan tegye, rendszeresen, ne pedig csak időnként. Ha valaki egy ilyen kötelezettséget vállal, akkor azt néhány hónapon keresztül lelkiismeretesen vigye is véghez. Ez nem azt jelenti, hogyha olyan anomáliái vannak az első néhány nap után, hogy úgy érzi, nem tudja vállalni, akkor ne adjuk meg a lehetőségét, de ha valaki néhány alkalom után képesnek érzi magát, hogy ezt csinálja, akkor utána elvárható tőle, hogy onnantól ne vonja vissza ezen álláspontját. Ezt szerződés, írásbeli megállapodás révén is célszerű megerősíteni.

Természetesen nem csak a személyes, folyamatos látogatás, hanem az időszakos események is hasznosak lehetnek. Főleg az ünnepek felé közelítve oly módon is lehet segítséget nyújtani, hogy a már nem használt ruháinkat, játékainkat összegyűjtjük és megkérjük erre valamennyi osztálytársunkat, és ezeket egy szociális intézménynek eljuttassuk, lehetővé téve ezáltal, hogy az ottani gyerekeknek is boldogabb Karácsonyuk legyen. Ez a segítségnyújtás, bár nem annyira közvetlen és személyes, mint amiről eddig értekeztünk, de ugyanannyira hasznos.

A Nomen Est Omen csapat ebben a fordulóban Harmat Gabriellával készített interjút, akinek egy jogi egyetemi önkéntes program működésében elévülhetetlen szerepe volt. A program keretei belül én is végeztem önkéntes tevékenységet az Életminőség Fejlesztő és Szolgáltatások Intézményében. A fogyatékos gyermekek világáról, és a hozzájuk való alkalmazkodásról szeretnék értekezni egy rövid cikkben.

Amikor jelentkeztem erre a szemináriumra, már tudtam, mire számítsak, és tudtam, hogy emberekkel kell foglalkoznom. Amikor azonban megtudtam, hogy fogyatékos gyerekeknél fogom mindezt megtenni, kicsit megijedtem. Sőt, nem is kicsit. Hiszen az oktatási tevékenységben már van rutinom, ahogy a gyerekek kezelésében is, de ők teljesen mások, az eddigi módszereim nem fognak működni. Sőt, egyáltalán milyenek is ők? Mire számítsak? Fogalmam sem volt róla, ekkor szembesültem azzal, hogy egy olyan társadalmi fogok most közeli kapcsolatba kerülni, akiknek a létezéséről ez előtt jóformán tudomást sem vettem. Azt hiszem nem én vagyok az egyetlen ilyen személy egyébként, ez a társadalomnak legalább a 90%-ra igaz. Amióta ezen önkéntes tevékenységem végzem, rengeteg olyan programon, rendezvényen vettem részt aminek a fogyatékosság áll a középpontjában, és sajnos az a tapasztalatom, hogy az érintettek és azok hozzátartozóin kívül viszonylag kevés számú ember vett ezeken részt. Sajnálatosnak tartom mindezt, mert így olyan csoport kerül kvázi a társadalmon kívülre, akik nem tehetnek arról, hogy ilyen helyzetbe kerültek.

No, de térjünk vissza magára az önkéntes munkára. Számomra is meglepő volt, hogy fél év alatt teljes pálfordulat volt nálam, kezdetben bizonytalannak, tanácstalannak, sőt, félénknek éreztem magam, nem tudtam, hogy mivel tudok segíteni, és mi az, amivel inkább hátráltatom a munkát, így gyakran úgy éreztem, jobb kimaradni a feladatokból. Hanem az idők során minden megváltozott. Kezdve azzal, hogy 1-2 fiatalabb, bátrabb gyerek szemlátomást kereste a társaságom, valószínűleg újdonságként érte őket a jelenlétem, az ottani nevelők pedig speciálisan azokra a gyerekekre vonatkozóan láttak el tanácsokkal. Majd csoportos tevékenységeken keresztül más, zárkózottabb gyerekekkel is kapcsolatban kerültek és az ő gátjaik is lassan feloldódtak, miközben az enyéim is. Fél év múlva már szinte vártam mindig a hetet, amikor odamehetek.

Mi lehet a kulcs, hogy egy ilyen nehéz önkéntes munkát eredményesen tudjunk teljesíteni. A legfontosabb talán az elfogadás, a megértés. Ezeknek a gyerekeknek a sorsa sajnálatos, de a sajnálattal mégsem tudunk nekik segíteni. Nekik is megvan a saját egyéni fejlődési ütemük, tempójuk, aminek megfelelően kell őket nevelni és segíteni nekik azt, amiben lehet. Közben meg kell ismerni őket és hagyni, hogy ők is megismerjenek minket. Minden ember, minden tapasztalat, minden impulzus számukra egy kapcsolat a külvilággal és minden ilyen hozzátesz valamit a fejlődésükhöz. A legtöbbet azzal tud az ember segíteni, ha önmagát adja. Aki meg akarja váltani a világot, annak biztosan nem fog segíteni, aki csak a kereteken belül próbál segíteni, az viszont lehetséges, hogy nem várt eredményeket fog elérni. Azoknak az érzékenyebb személyeknek, akikben több sajnálatot keltenek ezek a gyerekek, nehezebben bírják elfogadni, hogy ők ilyenek, egy módszer lehet, hogy nem akarnak mindent tudni a gyerekekről, hanem, mondjuk életkoruk ismerete nélkül foglalkozik velük, mintha 2-3 gyermekekkel kellene törődnie. Máris sokkal egyszerűbb lesz, könnyebben elvonatkoztathat attól, hogy voltaképpen fogyatékos gyerekekkel foglalkozik.

Egy ilyen tevékenységnek számos haszna van a jövőben nézve. Őszintén remélem, hogy senki nem kerül olyan helyzetbe, hogy értelmi fogyatékos gyermeke születik, így közvetlenül nem

kell hasznosítani az ott szerzett ismeretek. Viszont a feladatos egy jelentős része olyan, amire egy újszülött gyereknél, csecsemőnél is szükség lehet (öltöztetés, etetés, tisztába tétel, nevelés), ezért, mint leendő szülők is számos hasznos tapasztalatot szeretnek. Ezen túlmenően az ember megértése, tolerancia, probléma megoldó képessége is sokat tud fejlődni ez ilyen munkakör során, valamint számos negatív sztereotípia, ami a fogyatékosokkal kapcsolatban kering a világban, megdől. Már csak ezek miatt is érdemes ezzel a társadalmi réteggel is felvenni a kapcsolatot.

Szóval mindenkit bátorítok, keresse meg a környékén lévő fogyatékosok gondozásával foglalkozó intézményeket és vállaljon önkéntes tevékenységet (az 50 órás közösségi szolgálat keretein belül ezt is el lehet fogadtatni). Különösen kérem erre férfi társaimat! Bár tipikusan női foglalkozásnak tartják sokan a gondozási munkákat, valójában viszont a gyerekek megfelelő fejlődésükhöz elengedhetetlenül fontos, hogy férfiak is legyenek velük, mintegy másfajta példát nyújtva nekik ezáltal. Hiszen ahogy egy családban is fontos, hogy megfelelő női és férfi példa ott legyen a gyermek előtt, úgy a nevelőtevékenységek során is ez egy fontos szempont. Ehhez képest a dolgozók között a női alkalmazottak jelentős mértékben felülreprezentáltak, így minden egyes fiú önkéntes egy komoly hiánypótló szerepet tölt be.

Szóval Uraim (és persze Hölgyeim), remélem sikerült néhány embert közületek meggyőzni, hogy vállaljon önkéntes munkát ebben a nem túl ismert, de megismerésre érdemes közegben.

Szabó András, a Nomen Est Omen csapat mentora.

Amikor először megláttam az O:DA verseny kiírását, nagyon örültem, hogy önkéntes munka végzésére is van lehetősége a csapatomnak a pontok megszerzése érdekében. Mielőtt elkezdtem volna dolgozni, két és fél éven keresztül voltam önkéntes, így ha valaki, én tényleg tisztában vagyok azzal, mi is az az önkéntesség és örültem, hogy ebből a diákjaim is kapnak valamennyit. Aztán kicsit elszomorodtam. Titkon reménykedtem abban, hogy az őszi szünet miatti határidő-hosszabbítás erre a fordulóra fog kiterjedni és akkor egy nagyobb kaliberű önkéntes programot csinálhatunk meg a csapatommal. Azonban csak két hetünk volt, amiből ráadásul a csapatunk kétharmada 5 napot Erdélyben tölt egy vitaversenyen holnaptól, ami igencsak megnehezíti a szervezést. Emiatt kénytelen-kelletlen a másik feladatot választottuk, noha, az a véleményem, a két feladat minőségében, a rá fordított idő arányában és az általa teremtett értékben össze sem hasonlítható egymással (ennek kapcsán majd észrevételt teszek a Mentortanácsnak és a szervezőknek is). Az önkéntes múltamra és az önkéntesség iránt való elkötelezettségemre tekintettel azonban úgy döntöttem, annak ellenére, hogy nem ezt a feladatot teljesítjük, mégis klaviatúrát ragadok, és megfogalmazom a gondolataimat az önkéntes tevékenységek kapcsán.

Mit is jelent tehát az önkéntesség? Egyfajta tevékenységet, munkavégzést egy közösség, más emberek javára. Fontos, hogy mindez ellenszolgáltatás nélkül történik, nem pénzért tevékenykedik az önkéntes, nem is baráti szívességből, hanem elkötelezettségből, azért mert dolgozni, segíteni akar. Természetesen, mivel az ember ilyenkor a saját szabadidejét áldozza fel valamilyen nemes cél érdekében, nincsenek vele szemben olyan szigorú, időbeli és minőségi elvárások, mint egy fizetett, 8 órában dolgozó munkavállalóval szemben, ugyanakkor az azért az önkéntesektől is elvárható, hogy ha szavukat adták, hogy bizonyos tevékenységet meghatározott időn keresztül végeznek, akkor azt lelkiismeretesen tegyék is meg. Mindazonáltal ők alapvetően segítséget nyújtanak, álláspontom szerint ezért így is kell hozzájuk viszonyulni.

2011 az Önkéntesség éve volt EU-ban, az egész év során törekedtek az Unió tagállamai önkéntes programok népszerűsítésére, amelynek oka teljesen világos. A fiatalok egyre kevesebb célt tűznek ki maguk elé, egyre nehezebben vehetők rá, hogy a tanuláson kívül más tevékenységet is végezzenek és egyre nehezebben lehet kirobbantani őket a technika, a számítógép világából. Pedig ezek az emberek fiatal, erős, tehetséges diákok, akik biztosan tudnának segítséget nyújtani. Segítségre márpedig sok helyen szüksége van: Gyermekotthonokban, idősek otthonában, építőmunkálatok, felújítási munkálatok során, szociális intézményekben, hajléktalan ellátásban, anyátlan vagy fogyatékos gyermekek ellátásában, rendezvények szervezésében, környezetünk megszépítésében, szemétszedésben stb., fel sem tudnám sorolni hány olyan cél van ma országos és nemzetközi szinten is, ami miatt érdemes dolgozni.

Arra a kérdésre, hogy a segítségre szoruló intézmények, személyek számára miért előnyös az önkéntes munka, nem szükséges részletesebben kitérnem, ez teljes mértékben belátható. Fontosabb kérdés azonban, hogy miért érdemes az önkéntesnek segíteni? Miért szánja rá az ember az amúgy is kevés szabadidejét arra, hogy mások javára végezzen munkát. A továbbiakban erre a kérdésre szeretnék válaszolni:

• Mert szeretne dolgozni. A 15-18 éves generációnak a szemében is vannak olyan célok, amelyeket támogatnak, amelyekről úgy ítélik meg, hogy meg kell valósulnia. Azt kell csupán belátni, hogy ezért nekik is lehet és érdemes küzdeni. Ha egy önkéntes program megfelelően van hirdetve, és meggyőző, akkor biztos vagyok benne, hogy sok fiatal felfigyel rá és hajlandó benne részt venni. Saját példámat felhozva (tudom, egy vita során nem szerencsés személyes példákkal élni, de jelen esetben, mivel senkivel nem vitatkozom, csak az álláspontomat fejtem ki, úgy érzem, tanulságos, ha megosztom saját élményeimet), az egyetemünkön meghirdetett önkéntes programokról keveset tudtam, valószínűleg észre sem vettem volna az eleve túlburjánzott oldalon a lehetőséget, de egy egyetemista társam, név szerint Harmat Gabriella, aki sokat tett az egyetemünkön futó önkénes programokért, beszélt nekem erről, és kicsit hatott is rám, hogy jelentkezzek. Ezt követően már a projectvezető, dr. Somfai Balázs csoportvezető úr munkája és elkötelezettsége is hatással volt rám (nomeg az is, hogy a kezdeti nehézségek ellenére nagyon megszerettem, amit csináltam), ennek lett eredménye egy két és fél és fél éves önkéntes tevékenység (persze csak heti egy alkalomma). Ez az út számos más diáknál is járható lenne szerintem. Ha megízlelik az önkéntességet, később már könnyebb lesz őket maradásra bírni. Az első lépést kell megtenni, a többi már sokkal könnyebb lesz.
• Szakmai tapasztalatszerzés: A legtöbb diáknak ebben a korban már kialakul egy életcélja, jövőbeli elképzelése. Ha az önkéntes tevékenysége kapcsolódik ehhez a célhoz, akkor nagyon korán tapasztalatot szerezhet a munka terén, ezáltal fontos ismereteket sajátíthat el, amit az egyetemen/főiskolán nem biztos, hogy megkap. Ezenkívül lehetőséget ad az elhatározás megerősítésére, vagy, nagyon korán érezhet rá arra, hogy amit célul kitűzött, az mégsem az ő világa. Ilyenkor még könnyen megváltoztathatja az ember a célkitűzéseit, az érettségi, és főleg diploma/szakma után ez már lényegesen nehezebb.
• Új ismeretek, tapasztalatok megszerzése: Előzőekben arról értekeztem, miért előnyös, ha valaki tervezett szakmáján belül folytat tevékenységet. De legalább ennyire, ha nem jobban, pártolom azt, amikor valaki felvállalja, hogy belevág az ismeretlenbe és egy olyan területen próbálja ki magát önkéntesként, amiről úgy gondolja, nem az ő saját világa, esetleg teljesen idegen számára. Ismét saját példámat tudom megemlíteni: Az én önkéntes munkám egy fogyatékosokkal foglalkozó intézményen belül volt a fogyatékos gyerekek gondozása, nevelése. Nem kell talán részleteznem, ez mennyire állt tőlem távol, hisz jogászként az ember más célokat tűz ki, ugyan végzek oktatási tevékenységet, de ezt iskolákban és a két közeg teljesen más, fogyatékos gyerekekkel ez előtt sosem foglalkoztam, a vér látványától meg kifejezetten rosszul vagyok (és erre azért lehetett számítani ott). Félve kezdtem meg a munkát, ami általában nem jelent semmi jót, de végül teljes fordulat lett a véve, nagyon megszerettem a helyet, a dolgozókat és a gyerekeket egyaránt (a részletekről nem írhatok, mert személyiségi és egyéb jogi akadályai vannak), és nem egy korábbi, a fejemben kialakult sztereotípiát döntött meg az ottani hosszú időszak. Egy percig sem bántam meg, hogy odakerültem. Amennyiben sikerül valakit egy, az elképzeléseitől távol eső önkéntes munka végzéséről meggyőzni, azzal sokkal több új ismeretet sajátít el, ráadásul új célok iránt lesz fogékony. Az viszont alapvető, hogy ilyen esetekben, még folyamatos önkéntes munkavégzés elképzelése mellett is lehetőséget kell adni a fiatalok számára a kihátrálásra, mert ha pl. 3 hónapra vagy fél évre belekényszerítjük egy olyan világba, amivel nem tud azonosulni, akkor a jövőre vonatkozóan mindenféle önkéntes tevékenységtől elveszik a kedvét, ez pedig semmiképpen sem lehet a kívánt cél.
• Új emberek megismerése, gondolok itt a többi önkéntesre, akikkel könnyű barátságot kötni, az adott területen dolgozókkal. Az emberi kapcsolatok mellett ez jelenthet egyfajta kapcsolati tőkét is, ha valaki jól dolgozik, a koordinátora, vagy a szervezet, aki mellette van, a jövőben segítséget nyújthat neki, ez pedig egy hosszú távon hasznos, kézzel fogható előny.

Mindezeket figyelembe véve csak annyit tudok mondani, minden tiszteletem azoké, akik vállalták, hogy két hét alatt megpróbálnak egy önkéntes programot megszervezni, vagy azon részt venni, és bátorítok mindenkit, aki a versenyen a másik feladatot választotta, vagy nem is nevezett erre a versenyre, csak olvassa ez a blogot, hogy érdeklődjön a környezetében fellelhető önkéntes lehetőségről és válasszon ki valamit, ami tetszik neki és kezdje el! Az érettségi előtt álló diákoknál külön előny még, hogy az időközben az érettségi előfeltételévé váló közösségi szolgálat teljesítését is megoldhatja így. A közösségi szolgálat bevezetésének én személy szerint örültem, mert az inaktívabb diákokat is belekényszeríti egy olyan munkavégzésbe, amelyből a jövőben előnye származhat (természetesen, ha olyan feladatot kell ellátnia, amivel valóban értéket teremt), azonban mégsem lehet vele elérni azt a célt, mint az önkéntes tevékenységgel, hiszen lelkiismeret nélkül elvégzett, gyakorlatilag „kötelező önkéntes” munkával egyik fél sem jár jól. Az önkéntesség nem jogi, hanem társadalmi kérdés. Meg kell mindenkinek értenie, hogy számos terület van, ahol szükség van a fiatalok erejére, lendületére, lelkesedésére, és ez a segítségnyújtás semmiképp sem egyoldalú vagy öncélú. Ennek tükrében csak annyit tudok mondani:

NÉHÁNY ÓRÁVAL KEVESEBB SZÁMÍTÓGÉP!

NÉHÁNY ÓRÁVAL TÖBB ÖNKÉNTESSÉG! 

ÉS MINDENKINEK JOBB LESZ!

Barátsággal:

                                                                  Szabó András, a Nomen Est Omen csapat mentora

Bár egy kicsit eltűntünk, hiszen folyamatosan munkálkodunk a második forduló feladatain. :)

Ígéretünkhöz hűen, következzen az első forduló, utolsó feladata: Csapatunk belső szabályzata

Szabályzat

I. Alapelvek

Egyenlőség

1. § (1) Jelen csapatban mindenki szava ugyanannyit ér, a munkában mindenkinek azonos lehetőségei vannak, kötelességekből is mindenki egyenlő arányban veszi ki a részét.

(2) Csapaton belül mindenki szavazata ugyanannyit ér.

(3) E szabályok alól kizárólag a jelen szabályzatban foglalt kivételek esetén lehet eltérni.

Kollektivitás

2. § (1) A feladatok megoldásában a csapat valamennyi tagja részt vesz, a megoldások terveinek előkészítésében, és azok megvalósításában egyaránt.

(2) Egyes részfeladatokat, egyéni képességekre való tekintettel, valamelyik csapattag egyedül is megoldhat, ebben az esetben valamennyi csapattagnak joga és kötelessége a megoldást véleményezni. Egyéni feladatmegoldást senkire nem lehet rábízni annak beleegyezése nélkül.

Tolerancia

3. § (1) A csapat valamennyi tagja tiszteletet tanúsít a csapat többi tagja iránt, sem a személyét, sem a munkáját nem becsmérli.

   2. A kritikák építő jelleggel, kulturáltan megfogalmazva, sértő szándék nélkül tehetők.

II. A csapat tagjai

4. § (1) A csapat tagjai jogosultak

1. minden a csapatot és az elvégzendő feladatot érintő kérdésben véleményt nyilvánítani.

2. minden szavazáson részt venni, és belátása szerint dönteni.

3. amennyiben egy csapattag alapos okkal maradt távol a szavazástól, melyet igazolni tud és úgy ítéli meg, szavazata jelentősen befolyásolta volna a döntést, maximum 48 órával a szavazást követően, kezdeményezhet új szavazást. Nem élhet a csapattag ezzel a jogával, ha a beadási határidőig kevesebb, mint 4 nap van hátra.

4. az elkészített munkákat értékelni.

5. a zsűri pontszámait és értékelését megtekinteni, a verseny során szerzett nyereményekből egyenlő arányban részesülni.

2. A csapat tagjai kötelesek

1. az összes feladat megoldásában közreműködni.

2. az elvállalt egyéni feladatokat határidőn belül teljesíteni.

3. amennyiben ismerősei között szerepel olyan személy, aki a feladatok teljesítésében speciális ismereteivel segítséget tud nyújtani, őt haladéktalanul felkeresni, és a segítségét kérni.

A Csapatkapitány

5. §. (1) A csapatkapitány a fentieken felül jogosult

1. elektronikus úton szavazást kezdeményezni bármilyen témában.

2. vitás kérdésekben döntést hozni, ha a csapat tagjai különböző véleményen vannak, és valamennyi álláspontot ugyanannyi személy képvisel.

3. a határidő letelte napján, amennyiben nincs a csapatnak egy egységesen megszavazott megoldásterve, az általa legjobbnak vélt megoldási tervet feltölteni. E döntését megelőzően köteles kikérni a mentor véleményét, ám a végső döntést a csapatkapitány hozza meg.

(2) Köteles a csapatkapitány a fentieken túlmenően

1. a csapattagokkal állandó kapcsolatot fenntartani, és a feladatok megoldását koordinálni.

2. a végső megoldásokat a megfelelő oldalakra feltölteni.

3. a csapat online oldalát frissíteni és fenntartani.

A Mentor

6. § (1) A mentor a fentieken felül jogosult

1. elektronikus úton szavazást kezdeményezni bármilyen témában

2. gyakorolni a szabályzatban meghatározott kizárólagos hatáskörét.

2. A mentor a fentieken felül köteles

1. a személyes konferenciákat moderálni

2. a szavazások végeredményét kihirdetni

3. az elkészített részfeladatokat haladéktalanul, de legkésőbb egy nappal a feladat megérkezését követően, értékelni

4. a csapat véleményét a Mentori Tanácson keresztül a szervezőkhöz eljuttatni.

III. A döntéshozatal

7. § E szabályzat kétféle szavazási módot tesz lehetővé, a személyes és az elektronikus szavazást.

Általános szabályok

8. § Minden csapattagnak minden szavazásban egy szavazata van. Jelen fejezeten belül a mentor is csapattagnak minősül.

9. § (1) A szavazás akkor érvényes, ha a csapat tagjai közül legalább 4 fő részt vesz rajta, és a csapatkapitány vagy a mentor is jelen van a szavazáson.

   2. A szavazás egyszerű többséggel dől el.

   3. Szavazategyenlőség esetén a csapatkapitány dönt.

10. § (1) E szabályzat meghatároz sarkalatos kérdéseket, melyben csapatszintű együttműködés szükséges.

    2. Sarkalatos kérdésnek minősül

1. a feladatok megoldásának előzetes tervének elkészítése.

2. egyéni feladatok rábízása valamely csapattagra

3. a végső feladatmegoldás megküldése

4. a mentor kizárólagos hatáskörébe tartozó döntések felülbírálata.

2. Sarkalatos kérdésekben való döntéshez legalább 5 csapattag egyetértése szükséges.

Személyes szavazás

11. § (1) Személyes szavazásra a csapatkonferenciák során kerülhet sor.

    2. Személyes szavazást bármely kérdésben kezdeményezhet a csapat bármely 2 tagja együttesen.

    3. A személyes szavazás a kezdeményezést követően azonnal megtörténik, a szavazás nyílt.

Elektronikus szavazás

12. § (1) Elektronikus szavazást a csapatkapitány és a mentor kezdeményezhet a csapat facebook-csoportjában, amennyiben a legutóbbi konferencia határozatképtelen volt, vagy úgy ítéli meg, hogy egy döntéshozatalra a következő konferenciát megelőzően van szükség.

    2. Elektronikus szavazás esetén a csapatkapitány vagy a mentor az oldalra felhelyezi a kérdést, és a lehetséges válaszokat.

    3. A csapattagoknak a kérdés feltevésétől számítva 24 órán keresztül van lehetőségük szavazni. Ebben az esetben utólagos igazolására nincs lehetőség.

Kizárólag a mentor hatáskörébe tartozó kérdése

13. § (1) Kizárólag a mentor határozatába tartozik

1. a csapattagok szanckionálása.

2. új szavazás esetén az távolmaradás igazolásának értékelése

(2) Fenti kérdésekben csak a csapat többi tagjának egyhangú szavazatával bírálható felül a mentor.

IV. Munkafolyamat

14. § A feladatok teljesítésében valamennyi csapattag részt vesz. Amennyiben egy csapattag várhatóan egy adott feladatcsoport megoldásában nem tud vagy csak kismértékben tud segíteni, köteles ezt a mentornak haladéktalanul bejelenteni.

15. § A feladatok megismerését követően legfeljebb 72 órával a csapat konferenciát tart.

16. § A konferencián meghatározzák

1. a feladat elkészítésének előzetes tervét

2. az egyes részfeladatok felelőseit.

3. az egyéni feladatokat, amennyiben a megnevezett személy felvállalja azt

4. a következő konferencia időpontját.

5. a megrendezésre kerülő rendezvények időpontját.

17. § A feladatok megoldása során legalább még egy konferenciát tart a csapat.

18. § (1) Amennyiben egy részfeladat elkészült, annak elkészítői kötelesek azt a facebook-csoportba feltölteni, hogy a többiek véleményezzék azt.

    2. Együttesen megoldott részfeladatoknál egy kiválasztott személy összegyűjti a beadandó iratokat, képeket, videokat és feltölti őket az oldalra. Ezeket is véleményezi a csapat többi tagja.

    3. Minden feladatot a csapattagok kiszabás után egy héttel, de legkésőbb 3 nappal a beadási határidő előtt kötelesek elkészíteni. Ennek megszegése szankciókat von maga után.

19. § Az elkészített feladatokat a csapatkapitány tölti fel a szervezők által megadott helyre.

V. Szankciók

20. § A kötelezettségét vétkesen megszegő csapattagok szankciókban részesülnek

21. § (1) Csapaton belül az alábbi szankciók érvényesek:

1. Figyelmeztetés

2. A következő fordulóra a szavazati jog megvonása

3. Csapattag kötelezése, hogy a többi csapattagok, a mentor kivételével, maximum fejenként 250 Ft értékben, a büfében megvendégelje.

4. Csapatból való kizárás. Utóbbira csak és kizárólag akkor kerülhet sor, ha egy versenyző vétkes magatartása miatt a csapat egy részfeladatot nem tud határidőn belül beadni.

22. § Szankciók kiszabásáról a mentor dönt, a mentor döntését csak sarkalatos szavazással lehet megváltoztatni.

Időközben elkészültünk az első forduló feladataival, melyből az elkövetkezendő napokban közzétesszünk pár dolgot:

Íme a logónk:

Köszöntünk Mindenkit!

Mi vagyunk, a Nomen Est Omen csapat, és ez itt a "hivatalos" blog elérhetőségünk.

Hamarosan, itt fogjuk közzé tenni a társaságunk körül történő dolgokat, illetve minden egyéb információt. :)