Számos különböző lehetőség áll az ember rendelkezésére, ha valami módon akár a saját környezete, akár egy, a városában lévő közösség javára szeretne valamilyen munkát végezni, vagy más módon segítséget nyújtani nekik. Ezek mindegyike értéket teremt és ebből a szempontból a segítségnyújtást mérték szerint kategorizálni teljesen értelmetlen és felesleges. Magunk részéről azonban úgy gondoljuk, hogy amikor közvetlenül nyújtunk segítséget egy hátrányos helyzetű közösségnek, az talán az egyik leghálásabb feladat tevékenység, amit végezni lehet, és ahol az ember sokszor a legközvetlenebbül kap visszajelzést tevékenységének értékére vonatkozóan. Ebből kifolyólag a beteg/fogyatékos/állami gondozásban lévő gyerekeknek való segítségnyújtás egy nagyon szép munka, amit egy közösség javára lehet tenni.

Harmat Gabriella is ebben a körben tevékenykedik. Bár jelenleg inkább egyéni, semmint szervezői szinten, ugyanakkor annak a lehetősége, hogy egy kb. 20 fős csoport ismételten összeálljon segítségnyújtás céljából, akár középiskolások között is, egyáltalán nem reménytelen vállalkozás, ha megvan a megfelelő számú önkéntes diák. Az ő összegyűjtésük kérdőívek segítségével, írásbeli tájékoztatókkal, felhívásokkal, illetve barátokon keresztül történő megszólítással lehetséges. Ezt azonban csak és kizárólag szervezett keretek között lehet megoldani, komoly előzetes felkészüléssel. Miután megvannak a megfelelő önkéntesek, el kell dönteni, hogy milyen intézményben szeretnének segítséget nyújtani. A Gabriella által említett programban három intézmény is szerepelt: A Pécsi Gyermekotthon, a Mosolygó Kórház Alapítvány, valamint az Életminőség-Fejlesztő Szolgáltatások Intézménye. Mivel az egyes intézményeknek más és más a funkciója, indokolt mindegyikről kicsit külön is értekezni.

Egy gyermekotthonban lévő tevékenység talán a legtesthezállóbb a korosztályunknak, hiszen hasonló korú, értelmes gyerekekkel kell foglalkozniuk. Ugyanakkor pont emiatt nagyon veszélyes is. A jól nevelt, jó tanuló, kommunikatív, kedélyes középiskolások ugyan lehetnek jó példaképek a gyermekotthonban lévők számára, segíthetnek az ottaniaknak, ugyanakkor elképzelhető, hogy a gyermekotthon-beliek nem vágynak az ő társaságukra, vagy legalábbis nem akarnak velük tanulni. De annak a veszélye is fennálló, hogy a hasonló korú gyerekek és önkéntesek között konfliktushelyzet alakul ki, vagy akár épp ellenkezőleg, érzelmileg kezdenek el vonzódni egymáshoz. Bármelyik ilyen esemény a program folytatását veszélyezteti. Ezért kulcskérdés, hogy mielőtt ténylegesen, a gyakorlatban önkéntes munkát végezne bárki, az előtt az otthon szakembereitől egy átfogó, teljes körű, hosszú ideig tartó felkészítőn vegyen részt, amely általános elméleti ismereteket és a gyerekekről, akikkel találkoznak, is részletes beszámolót tartalmazzon és amennyire lehet, felkészítse őket a találkozásra. Ennek ellenére mégis óriási segítséget jelenthetnek az önkéntesek, hiszen nem ritkaság, hogy a gyerekek jobban hallgatnak a saját társaikra, mint a felnőtt nevelőkre.

Az Életminőség Fejlesztő Szolgáltatások Intézményében fogyatékos gyerekek ellátásával foglalkoznak, ahol szintén sokat lehetnek a fiatalok a nevelők segítségére. Csapatunk mentora, Szabó András is végzett itt önkéntes munkát, így személyesen is sokat tud mondani az itteni tevékenységről (ezt egy blogbejegyzés formájában meg is teszi). Az itteni tevékenység, és az ebből felmerülő problémák, amikre fel kell készülni, jelentősen eltérnek attól, amivel gyermekotthonban találkozhatunk. Több a mechanikusabb gondozásos feladat (etetés, játék, esetleg pelenkázás), ezeket az ember akár 1-2 nap alatt elsajátíthatja. Nem kell

Attól tartani, hogy az önkéntes nemkívánatos személy lesz ott, ahogy a konfliktushelyzetektől, túlzott érzelmi kötődéstől sem. Az ottani gyermekek pedig apró segítségért nagyon hálásak lesznek. A nevelőkkel összedolgozva pedig hosszas előkészítő folyamat nélkül megtanulható, hogyan kell bánni egyes gyerekekkel. A feladat neheze itt inkább az önkéntes pszichikumában játszódik le. Mennyire tudja feldolgozni, hogy olyan 6-20 éves emberek veszik közül, akik fejlettségi szintje legfeljebb egy óvodáséval ér fel, vagy adott esetben teljesen mozgás- és beszédképtelen? Képes-e elviselni a vér látványát? Meg tudja-e érteni, hogy egy gyermek (autista) esetleges távolságtartása nem ellene irányul, hanem a másik fél fogyatékosságából adódik? Persze, aki nem érzi biztosnak a választ ezekre a kérdésekre, az is nyugodtan kipróbálhatja magát ezen a helyen, elképzelhető, hogy hozzászokik. Ezenkívül itt az önkéntesek számos olyan ismeretet elsajátíthatnak, ami később, szülőként is hasznos lehet nekik. Ami még itt problémát jelenthet, hogy mivel a Fejlesztők nappali ellátást biztosítanak, tehát a délelőtti önkéntes tevékenység a tényleges segítségnyújtás, ami iskolaidőben lehetetlenség, tehát nyári szünetre kell szervezni a tevékenységet.

A Gyermekkórházi munka nagyban hasonlít a Fejlesztőre, ugyanis kórházba kényszerült, beteg gyermekekről kell gondoskodni, igaz, inkább egyfajta lelki segítségnyújtást, jókedvet kell biztosítani nekik. Körülbelül ugyanazok a problémák merülnek fel, mint az előző bekezdésben említettek, azzal a különbséggel, hogy itt a délutáni tevékenység iskolaidőben megoldhatóbb, így a folyamatos, közvetlen segítségnyújtás is.

Mindhárom esetben a legfontosabb, hogy aki vállal egy közösségi tevékenységet, ami ennyire személyes azt folyamatosan tegye, rendszeresen, ne pedig csak időnként. Ha valaki egy ilyen kötelezettséget vállal, akkor azt néhány hónapon keresztül lelkiismeretesen vigye is véghez. Ez nem azt jelenti, hogyha olyan anomáliái vannak az első néhány nap után, hogy úgy érzi, nem tudja vállalni, akkor ne adjuk meg a lehetőségét, de ha valaki néhány alkalom után képesnek érzi magát, hogy ezt csinálja, akkor utána elvárható tőle, hogy onnantól ne vonja vissza ezen álláspontját. Ezt szerződés, írásbeli megállapodás révén is célszerű megerősíteni.

Természetesen nem csak a személyes, folyamatos látogatás, hanem az időszakos események is hasznosak lehetnek. Főleg az ünnepek felé közelítve oly módon is lehet segítséget nyújtani, hogy a már nem használt ruháinkat, játékainkat összegyűjtjük és megkérjük erre valamennyi osztálytársunkat, és ezeket egy szociális intézménynek eljuttassuk, lehetővé téve ezáltal, hogy az ottani gyerekeknek is boldogabb Karácsonyuk legyen. Ez a segítségnyújtás, bár nem annyira közvetlen és személyes, mint amiről eddig értekeztünk, de ugyanannyira hasznos.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.