Bemutatkozó:

Sziasztok, mi vagyunk a Nomen Est Omen csapat! Csapatunk a Pollack Mihály Szakképző Iskolában és az Angszter József Szakközépiskolában járó diákokból alakult az Online Demokrácia Activity nevű versenyre (erről részletesebben a www.teddoda.hu versenyen olvashattok).  Csapatunk tagjai: Molnár Kitti, Törköly Vivien, Pécsi Szabolcs, Várfalvi Tamás és Véber Roland, a csapat mentora: Szabó András, a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának Phd. Hallgatója. Az Online Demokrácia Atcitivity verseny lényege, hogy a versenybe jelentkező csapatok kéthetente meghatározott feladatokat kapnak, melyeket határidőre teljesíteniük kell. A feladatok a olyan gyakorlati kihívásokat tartalmaznak, mellyel a közösség szolgálatába is tud állni a csapat.

A mostani feladatunk az, hogy egy téma kapcsán, amivel már korábban foglalkoztunk, bizonyos szintű médiavisszhangot keltsünk, és értekezzünk róla egy helyi újságban, rádióban vagy online oldalon. Erre a célra a bama.hu oldalát választottuk. A témánk pedig az önkéntesség, azon belül is a fogyatékos gyermekek gondozása. Csapatunk mentorának, Szabó Andrásnak ebben nagy tapasztalata van, tekintettel arra, hogy két és fél éven keresztül dolgozott önkéntesként az Életminőség Fejlesztő Szolgáltatások Intézményében Pécsett. Az ő tapasztalatait is összefoglalva szólunk a mellett, miért érdemes az önkéntes munkának ezen területét választani.

Társadalmi interakció:

Amikor a mai társadalom tagjai fogyatékos emberekkel kerülnek kapcsolatban, mindig van bennük egyfajta bizonytalanság, tanácstalanság, rosszabb esetben szorongás, félelem. És ez nem csak munkakapcsolat, hanem már a közvetlen kapcsolat esetén fennáll. Talán sokan emlékeznek még arra az ominózus, a médiában is megjelenő videora, ahol a szilvásváradi képviselőtestület tagjai egy fogyatékosokkal foglalkozó intézmény településen történő megnyitása kapcsán vitatkoznak. A néhány perces video sajnos igen komolyan tükrözi a téma kapcsán kialakult társadalmi ellenérzést. Pedig ezen félelmek döntő többsége sztereotípiák és az ismeretek hiánya révén alakult ki. Hajlamosak vagyunk kívülállóként tekinteni rájuk, holott, ha megismerjük őket, rájövünk, hogy ők is emberek, a maguk vágyaival és érzéseivel, és bizony nagyon sokban hasonlítanak ránk. S negatív társadalmi megítéléshez az is hozzájárul, hogy sajnálatos módon azon rendezvények aminek a fogyatékosság áll a középpontjában (pl. tolerancia-napok), néhány országos média által felkapott programot leszámítva, nem túl látogatottak, így viszont olyan csoport kerül kvázi a társadalmon kívülre, akik ezért a legkevésbé sem felelősek.

De térjünk vissza magára az önkéntes munkára. Ha valaki fogyatékos gyerekekkel kezd el dolgozni, szükségszerűen megjelenik nála a kezdeti bizonytalanság, hiszen ismeretlen közegbe kerül. Ezzel nincs semmi baj, az ott lévő nevelők, munkatársak sokat segíthetnek abba, hogy ezen félelmeket leküzdjék. Hanem az idők során minden változik. Kezdetben valószínűleg csak 1-2 gyerekkel fog az önkéntes kialakítani egy kissé közvetlenebb kapcsolatot, majd csoportos tevékenységeken keresztül más, zárkózottabb gyerekekkel is kapcsolatban kerülnek, ezzel párhuzamosan pedig az önkéntes is egyre inkább megismeri ennek a tevékenységnek az örömeit, az ő gátlásai is lassacskán feloldódnak. Ebből pedig hosszú távon kialakulhat egy nagyon komoly kötelék az önkéntesek és az intézmény között.

Mi a titok? Van egyáltalán titok?

Mi lehet a kulcs, hogy egy ilyen nehéz önkéntes munkát eredményesen tudjunk teljesíteni?  Talán meglepőnek tűnik, de valójában semmivel sem több, mint ami egy intelligens, toleráns embertől elvárható. Nem kell sem szakértelem, sem a szociális munka iránti élethosszig tartó elkötelezettség, de még csak gyermekgondozási alapismeret sem. A legfontosabb talán az elfogadás, a megértés. Ezeknek a gyerekeknek a sorsa sajnálatos, de a sajnálattal mégsem tudunk nekik segíteni. Nekik is megvan a saját egyéni fejlődési ütemük, tempójuk, aminek megfelelően kell őket nevelni és segíteni nekik, amiben csak lehet. Közben meg kell ismerni őket és hagyni, hogy ők is megismerjenek minket. Minden ember, minden tapasztalat, minden impulzus számukra egy kapcsolat a külvilággal és minden ilyen hozzátesz valamit a fejlődésükhöz. A legtöbbet azzal tud az ember segíteni, ha önmagát adja. Aki meg akarja váltani a világot, annak biztosan nem fog sikerülni, aki csak a kereteken belül próbál segíteni, az viszont lehetséges, hogy nem várt eredményeket fog elérni.

Konklúzió:

Egy ilyen tevékenységnek számos haszna van a jövőben nézve, mindkét fél részére. A gyerekek esetén ezt nem kell magyarázni: Ők egy, a társadalommal és az emberekkel kapcsolatba szinte sosem kerülő réteg, akikről sokan egyszerűen nem vesznek tudomást. Ebből kifolyólag minden ember jelenléte, segítsége egyfajta pozitív impulzus számukra, ami az önbizalmukat, jókedvüket növeli, minden emberben látnak egyfajta mintát, egyfajta példát, így nagyon sokat segít a fejlődésükben, személyiségük kialakulásában más emberek jelenléte.

De az önkénteseknek is nagyon hasznos tapasztalatot jelent ez a munka. Őszintén remélem, hogy senki nem kerül olyan helyzetbe, hogy értelmi fogyatékos gyermeke születik, és ebből kifolyólag közvetlenül kell majd hasznosítani az ott szerzett ismeretek. Viszont a feladatok egy jelentős része olyan, amire egy újszülött gyereknél, csecsemőnél is szükség lehet (öltöztetés, etetés, tisztába tétel, nevelés), ezért, mint leendő szülők is számos hasznos tapasztalatot szerezhetnek azt önkéntesek. Ezen túlmenően az ember megértése problémamegoldó képessége is sokat tud fejlődni, valamint számos negatív sztereotípia, ami a fogyatékosokkal kapcsolatban kering a világban, megdől a szemükben. Már csak ezen okok miatt is érdemes ezzel a társadalmi réteggel is felvenni a kapcsolatot.

Szóval mindenkit csak bátorítani tudunk, keresse meg a környékén lévő fogyatékosok gondozásával foglalkozó intézményeket és vállaljon önkéntes tevékenységet (az 50 órás közösségi szolgálat keretein belül ezt is el lehet fogadtatni). Különösen kérjük erre fiú, illetve férfi társainkat! Bár tipikusan női foglalkozásnak tartják sokan a gondozási munkákat, valójában viszont a gyerekek megfelelő fejlődésükhöz  elengedhetetlenül fontos, hogy férfiak is legyenek velük, mintegy másfajta példát nyújtva nekik ezáltal. Hiszen ahogy egy családban is fontos, hogy megfelelő női és férfi példa ott legyen a gyermek előtt, úgy a nevelőtevékenységek során is ez egy fontos szempont. Ehhez képest a dolgozók között a női alkalmazottak jelentős mértékben felülreprezentáltak, így minden egyes fiú önkéntes egy komoly hiánypótló szerepet tölt be.

Szóval Uraim (és persze Hölgyeim), remélem sikerült néhány embert közületek meggyőzni, hogy vállaljon önkéntes munkát ebben a nem túl ismert, de megismerésre érdemes közegben.

Üdvözlettel:

A Nomen Est Omen Csapat

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.